De tényleg! 2014 nyár végén E. felvetette, hogy valamit csinálnunk kéne, mert enyhén szólva meghíztunk, sajnos, nem is kicsit... Én akkoriban 87 kg lehettem a 160 cm "magasságomhoz".

  Tudtam, hogy igaza van, de hogy mit kéne csinánunk, dunsztom sem volt! Akkor ugrott be, hogy fussunk! Ez akkor egy igencsak szürreális ötletnek bizonyult, mert mondjuk, nagyjából 5 métert tudtam egyben lefutni (...) maximum!

 Aztán szeptember 18.-án mégiscsak belevágtunk: kezdetben villanyoszlopokat számoltunk: egy "villanyoszlopköznyi" futás/seta váltakozott. Persze, sokáig kizárólag csak sötétben futottunk, mert már milyen ciki két ekkora darab csaj!                                                                                                                                                      (Ezen most már csak nevetni tudok, mert rájöttem, hogy akármekkora valaki, ha erőfeszítést tesz magáért (pl.fut), az tiszteletet érdemel, arra büszkénenk szabad lenni és bizony, mutatni KELL, mert lehet, hogy pont azzal motiválsz valakit, aki eddig pont az ilyen gondolatok miatt nem húzott sportcipőt!)

 Heti 3 alkalommal mentünk futni. Semmi nem érdekelt minket, csak az, hogy egyre hosszabb időt tudjunk megállás nélkül lekocogni. Kezdetben "Mammer" tempóban ment, kb. 10 perc alatt futottunk le egy kilometer. (Ezen a ponton mi rém büszkék voltunk magunkra. Néha ugyan "leforázott" egy "10 perc alatt futsz le egy kilometer? Annyi idő alatt sétálva is meg lehet tenni ennyit!", de végül ezen is túltettük magunkat, csak arra öszpontosítottunk, hogy ez nekünk JÓ!

 Aztán -mivel a fogyás nem olyan ütemben történt, mint ahogy E. elvárta, magamra maradtam.  Ő elkedvetlnedett, én meg total elkeseredtem, mert akkor már a Vivicitta 7 km-es távja járt a fejembe, és el sem tudtam képzelni, hogy valaha majd egyedül fussak! Nem éreztem elég bátorságot hozzá.

 De akkor már (ha csak virtuálisan is! ott volt nekem a face-en a DK Team (Dagadt Köcsög Team). Csupa olyan ember, aki kisebb-nagyobb súlyfeleslege ellen küzd és sportol (elsősorban, gyalogol, v. fut)

 Ők adtak erőt. És akkor elhatároztam: egyedül is végig fogom csinálni!!!Egyedül, mert ez az én életem, nem kívülről kell várnom, hanem belülről kell megadnom magamnak a segítséget. ...

(folyt.köv.!!!)